A Titus Andronicus inkább a hírhedt, mint az ismert Shakespeare-darabok közé tartozik, és lássuk be, ez nem véletlen. A helyenként már-már abszurdba hajló, véres és erőszakos tragédiában ésszel fel nem fogható mennyiségű az öldöklés. A szerző és feltételezett szerzőtársa mindent megtett, hogy a korabeli közönség jól szórakozzon. Fogalmam sincs, hogy lehetett ezt komolyan venni. Közben mégis üt. Mintha a világ, legalábbis az, ami a hírekből érzékelhető belőle, felzárkózott volna a Titus Andronicushoz. Vagy megint az van, hogy igazából nem változott semmi.